Szívesen dolgozna a K.O.T.O.R. 3-on az Obsidian

Pár nappal ezelőtt elérhetővé vált a Knights of the Old Republic II című játék Steamen, valamint július 14-től egyben kiadták a K.O.T.O.R. két részét. Azóta természetesen sok pletyka kapott szárnyra, miszerint a Lucas Arts nem véletlenül kezdte el ismét promózni a franchise eddig megjelent epizódjait, ugyanis a háttérben már zajlik a K.O.T.O.R. 3 fejlesztése.

Sajnos a Lucas Arts-nak eddig egyáltalán nincs szándékában kiadni a harmadik részt, hiszen a BioWare által tavaly megjelentetett The Old Republic című MMO játékot titulálják a széria folytatásának. Ennek - nem minden ok nélkül - a játékosok nagy része cseppet sem örül(t). Sőt, mint egy rajongó levelére válaszolva az Obsidian munkatársa elmondta, ők is szívesen elkészítenék akár most is a K.O.T.O.R. 3 című játékot, ha erre engedélyt kapnának.

A fenti beszélgetést egy Phoenix nevű rajongó folytatta le az Obsidian Entertainment egyik munkatársával. Akkor még nem tudta hogy a második rész elérhetővé vált Steamen, így megkérte őket, tegyék fel oda. Majd miután tudtára hozták hogy felkerült, a srác rákérdezett, hogy ideje elkezdeni a K.O.T.O.R. 3-at is, erre az volt a válasz, hogy ők is nagyon szeretnének már dolgozni rajta.

Most már csak remélni lehet, hogy a Lucas Arts is észbe kap és hagyja dolgozni az Obsidian csapatát a valódi Knights of the Old Republic folytatásán.

Azóta történt

Előzmények