System Shock Remake - Vissza az alapokhoz

Négy új kép társaságában tudtuk meg a projektről többek között az, hogy egyes fejlesztőktől megvált a csapat, és visszatérnek az eredeti elképzelésükhöz.

Amikor anno a Nightdive bejelentette a System Shock felújítását a fejlesztők között kis nézeteltérések támadtak, ugyanis a projekt leginkább arra mozdult el, hogy nem csak felújítják a klasszikus játékot, hanem újraértelmezik a programot. Ennek a vége az lett, hogy februárban megtudtuk, hogy szünetel egy kicsit a fejlesztés, később pedig kiderült, hogy legkorábban 2020. elején jelenhet meg a Remake. A csapat nemrég egy friss kickstarteres bejegyzésben többek között arról is beszélt, hogy megváltak egyes tagoktól, a munkálatok pedig a korábbi elképzelések szerint folytatódik, ezzel hűek maradnak az eredeti alkotáshoz.

[+]

A Nightdive Studios tehát tovább folytatja a munkálatokat immáron Unreal Engine 4 motorral, de azzal az eredeti tagokkal, akik anno összehozták az Unity-ben elkészült demót.

Előzmények