Stuart Black elhagyja a Codemasters-t

Stuart Blackket korábbról a Black fejlesztőjeként ismerhettük, de az utóbbi időben a Bodycount kapcsán került elő a neve, és nem volt rest érdekeseket nyilatkozni. Véleménye szerint a mostani FPS-ek egyszerűen unalmasak, és a Bodycounttal magát a műfajt kívánja megreformálni, ami akár sikerülhet is, bár érdekes, hogy még a megjelenés előtt elhagyja a Codemasters hajóját.

A Codemasters Guildford stúdió menedzsere, Adrian Bolton elmondása szerint Stuart három évet töltött náluk, miközben egy nagyszerű elképzelést és irányvonalat adott a Bodycountnak. Hozzátette még azt is, hogy a játék elkészültéig továbbra is segíti a munkájukat, vagyis októberig még marad.

A távozás miértjét nem közölték, remélhetőleg nem a játékkal vannak problémák.

Azóta történt

Előzmények