Stellar Blade címmel érkezik a Project EVE

A legutóbbi előzetesből az is kiderült, hogy a játék konzolokon PlayStation 5 exkluzív lesz.

2019 áprilisában mi is írtunk róla, hogy a dél-koreai Shift Studio bejelentette a Project EVE című akcó RPG-jüket, amelyből akkoriban csak egy rövid trailert és néhány képet láthattunk. Azóta többször láthattuk már mozgás közben a játékot, a legutóbbi videóból pedig megtudtuk, hogy Stellar Blade címmel érkezik majd a teljes kiadás. Mindezek mellett az is kiderült, hogy konzolokon PlayStation 5 exkluzív lesz a program, így sajnos úgy tűnik, hogy Xbox-okra nem fog megjelenni a játék.

A megjelenési dátum egyelőre még nem ismert, a fenti videó végén egy 2023-as kiírást látunk csak, remélhetőleg nem kell az év második feléig várnunk majd a végső változattal.