Splitgate - Elindult a konzolos nyílt béta

A PlayStation, Xbox és PC-s felhasználók együtt játszhatnak már a teszt verzióval is.

A 1047 Games csapata még 2019-ben hozták el nekünk PC-re a Splitgate című, free-to-play FPS játékot, amelyet anno a legtöbben úgy jellemeztek, hogy olyan, mintha a Halo keveredne a Portal-lal. Ez talán kicsit túlzásnak tűnhet, de valóban ez a helyzet és ezt pedig hamarosan a konzolos felhasználók is megtapasztalhatják, hiszen a hónap végén várható a premier. Addig is azonban a fejlesztők elérhetővé tették a nyílt bétát a PlayStation és Xbox tulajoknak is, ezzel együtt aktiválták a cross-play rendszert, így lehetőségünk van az összes platformon elérhető játékosokkal együtt csatába vonulni. (A beállításoknál egyébként ez a funkció kikapcsolható)

A Splitgate kevesebb mint két hét múlva, július 27-től lesz elérhető Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön.

Azóta történt