Skyrim: DLC tervek

Todd Howard megerősítése alapján a The Elder Scrolls V: Skyrim című RPG játékhoz több órás DLC tartalmak fognak megjelenni a közeljövő során.  A fejlesztő a Kotakunak adott interjújában elmondta, hogy a Fallout 3-hoz több, mint 5 DLC-t készítettek, és ez a Skyrim, esetében sem lesz másképp. Sőt, ingyenes tartalmakkal is szolgálni fognak, mely kapcsán a kiadó és fejlesztő stúdió már megtette az első lépést ez ügyben, méghozzá a Creation Kittel egyidejűleg debütált Hi-Res csomag képében. Bár egyesek szerint ez a kiegészítés már a megjelenés napján, a játékba beépítve kellett volna kiadniuk. A Bethesda sokkal több időt szán majd aktuális játékára, ezért is nem lenne meglepő, ha közel 10 DLC-t (fizetős és ingyenes) is készítenének.

Az úriember beszélt a DLC-k árszabásáról is, amik a tervek szerint 10 dolláros árkategóriában fognak megjelenni a letöltő rendszereken, míg a kisebb tartalmak teljesen ingyenesen.

Azóta történt

Előzmények