Hirdetés

Skyrim: 10 millió kiszállított példány, új Steam rekord

Hirdetés

Alig múlt egy hónapja, hogy november 11-én megjelent a The Elder Scrolls V: Skyrim című RPG. A Bethesda új szerepjátéka iránt már az is mutatta a nagy érdeklődést, hogy az első szállítmányokat pillanatok alatt elkapkodták és így volt olyan, akinek várnia kellett az utánpótlásra, mivel sajnos nálunk a játék nem volt közvetlenül megvásárolható Steamről.

Mindezek ellenére a Valve rendszerében is a Skyrim dominált, ugyanis a Steam történetében ez lett az eddigi leggyorsabban fogyó játék. A Bethesda elmondása szerint november folyamán a Skyrim PC verziójának eladásai 3:1 arányban verték minden riválisáét.

A megjelenése óta már több rekordot is beállított a Bethesda szerepjátéka. Többek között ez lett az első nyugati játék, ami teljes pontszámot kapott a japán Fumitsu oldaltól. A Steam rendszerében szintén már a legelső napon rekordot állított fel, ugyanis megjelenésekor több, mint 280.000 aktív játékossal rendelkezett, amire addig még nem volt példa.

Az év végéhez közeli megjelenése ellenére szintén a Bethesda szerepjátékával töltöttek idén majdnem legtöbb órát a játékosok. A Raptr jelentése szerint ahhoz sem kellett volna sok, hogy megdöntse a Modern Warfare 3 XBOX LIVE rendszerében teljesített összes játékidejét, de még így is a második lett, ha az összesített eredményeket nézzük. RPG fronton természetesen tarolt a játék.

A The Elder Scrolls V: Skyrim-ből 48 óra alatt 3,5 millió példány kelt el, ami az akkor rendelkezésre álló raktárkészlet felét jelentette. A játékból azóta már több, mint 10 millió kópiát szállítottak ki az üzletekbe és mintegy 650 millió USD bevételt termelt a készítőknek.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények