Sebességnövelőt kapott az új Xbox generáció

Lassan érkeznek az Xbox Series S és X konzolokhoz tartozó, visszafelé kompatibilitásra vonatkozó extrák. Ezekről már az előző év októberében írtunk, de megjelenéskor csak az Auto HDR volt aktiválható. A Microsoft ugyanakkor végre bejelentette az FPS Boost szolgáltatást, amely a nevéhez híven nagyobb sebességgel is képes futtatni az egyes, régebbi Xboxokhoz kiadott címeket.

Maga a funkció nem érhető el mindenhol, ugyanis a működése jelentősen függ attól, hogy a szinkronizációt az adott program esetében hogyan oldották meg a fejlesztők. Amennyiben túl korlátozott módot választottak, akkor a Microsoft nem tud vele mit kezdeni, hiszen a képkockasebesség növelése esetén a szinkronizáció hibásan működne, és ez a program működésében anomáliákat eredményezne.


[+]

Egyelőre öt játék támogatott: Far Cry 4, New Super Lucky’s Tale, Sniper Elite 4, UFC 4 és Watch Dogs 2. A legtöbb esetben az eredeti képkockasebesség duplázódik, ami alapvetően 60 képkocka/másodpercet jelent, de a New Super Lucky’s Tale az új generációs konzolokon négyszer gyorsabban fog futni, vagyis akár a 120 képkocka/másodperc is elérhető.

A játékok menedzselésénél ki lehet választani az adott kompatibilitási beállításokat, így aki a régi élményt szeretné kapni, nyugodtan kikapcsolhatja az Auto HDR-t és az FPS Boostot. Ezek a tényezők teljesen opcionálisak.

A jövőben természetesen a kompatibilis alkalmazások száma növekedni fog. A problémát a tesztelés jelenti, ugyanis figyelni kell arra, hogy az adott cím a képkockasebesség növelése után is játszható marad-e, ezen belül is a változás nem okoz-e olyan hibát, amitől a program vagy maga a játékmenet összeomlik. Ennek ellenőrzésére nincs igazán más mód, mint a régebbi konzolokra megjelent játékok ellenőrzése, ami sajnos időigényes folyamat.