Saint's Row 3: Képek és megjelenési dátum?

Január folyamán jelentette be a THQ egyik fejese, Danny Bilson, hogy a következő - azaz márciusi - hónap első két hetében nagy bejelentésre készülnek, ami állítólag nagyon sok tartalommal fog rendelkezni. Már akkor mindenki a Saint's Row 3 bejelentésére gondolt, azonban most felkerült egy kép az internetre, ami állítólag valóban ebből származik.

Az első képen jól látszik a játék neve: Saint's Row: The Third, valamint a célplatformok és a készítők listája is. Ezek szerint a THQ mellett a Volition Inc. dolgozik a projekten, valamint a játék PC-n, PS3-on és XBOX360-on is meg fog jelenni, mégpedig 2011. végén (Az ünnepi szezonban).

A képek állítólag a Saint's Row 3 hivatalos koncepciós rajzai, viszont azért szerepel kérdőjel a címben, mert a screenshotokon háttérben látható futni a Photoshop is, ami felveti annak a lehetőségét, hogy mindezen képek pusztán fanmade alkotások.

A képeken az egyik Saint's Row szereplőnek, Johnny Gat-nek egyik régebbi változatát láthatjuk egy repülőtéren, mögötte pedig egy várost, ami Stillwater City jobban felépített változatának tűnik.

A fórum állítása szerint, ahonnan ezek a képek származnak, állítólag a következő, áprilisi Game Informer címlapján fog ez a poszter szerepelni, melyet még nem lepleztek le a nagyközönség előtt.

Hogy a fentiekből mi igaz, az kiderül a Game Informer oldaláról, majd ha bemutatják a következő szám címlapját. Addig tessék pletyka szerint kezelni a fent elhangzottakat.

Azóta történt