Rovio: a kalózkodás nem feltétlen árt az üzletnek

A szoftverkalózkodás megjelenése szinte egyidős a szoftverek megjelenésével. A kalózkodás egy olyan téma ami heves vitákat tud kiváltani, mind a szakma, mind pedig a felhasználók körében.

Most a Rovio főnöke, Mikael Hed egy beszédében mondott érdekes dolgokat a témáról. Véleménye szerint a kalózkodás akár hasznos is lehet. Úgy véli, hogy más álláspontot kell kialakítani, és eltérő szemszögből kell vizsgálni a felhasználókat. Jó példa lehet erre a zeneipar, ami megmutatja, hogy miképpen nem szabad viselkedni.

Hed úgy gondolja, hogy a zeneipar borzalmasan kezelte a kalózkodást, és álláspontja szerint a felhasználókat inkább rajongónak kell tekinteni, hiszen ha a rajongótábor növekszik, akkor az az üzletnek is jó. Márpedig ha jogi úton próbálunk a kalózkodás ellen fellépni, akkor az ellenszenvet vált ki a potenciális rajongókból, akik már bizonyították, hogy hajlandóak építeni a márkát, amiért később akár fizethetnek is.

Vagyis úgy gondolja, hogy a kalózkodás egy olyan dolog, aminek a hasznát csak a későbbiek során érezhetjük.

Egy formáját viszont elítéli ő is, méghozzá a hamisítást, ami kárt okoz a márkák és a cégek imázsában.

Előzmények