Rövid előzetesen a SpellForce III Reforced konzolos változata

Egy komolyabb halasztás után jövő hónap elején végre megjelennek az új kiadások.

Anno amikor bejelentették a SpellForce III: Reforced című alkotást, akkor szó esett arról, hogy PC mellett konzolokra is megjelenik az új kiadás. Eredetileg tavaly év végén kaptuk volna meg a PlayStation 4-es, PlayStation 5-ös, Xbox One és Xbox Series X/S változatokat, azonban a premiert végül elhalasztották idén márciusra, majd később ezt is módosították és átrakták nyárra a program érkezését. (PC-re rendben megjelent) Alig néhány nap választ el minket a konzolos verziók eljövetelétől, így az utolsó pillanatokra is kaptunk még egy rövid trailert.

Az RTS-RPG hibrid játék új változatai június 7-től lesznek elérhetők PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.