Jesse Divinichelemző előrejelzései szerint a GTA Chinatown Wars-ből márciusban mindössze 200.000 példány fogyott Észak-Amerikában, ami meglehetősen visszafogott eredmény lenne és nem éppen ösztönzőleg hatna a third-party fejlesztők felé, hogy M besorolású játékokat készítsenek a Nintendo hordozható konzoljára.
Érdekes, hogy az elemző meglehetősen hasonló következtetésekre jutott mint a Sony, néhány nyilatkozata alkalmával, ugyanis nemrégiben olvashattuk, hogy a DS nem megfelelő platform a GTA számára, hiszen véleményük szerint a Nintendo gépe elsősorban a gyerekeknek szól, és számos demográfiai réteget figyelmen kívül hagynak.
Némileg ellentmond a fentieknek a Wedbush Morgan elemzőjének, Michael Pachter véleménye, hiszen ő 450.000-re "saccolja" az eladott GTA CW példányokat.
A hivatalosnak számító NPD adatokra még legalább csütörtökig várnunk kell.