Remedy: Az Alan Wake a mesterművünk

A Remedy a mesterművének kiáltotta ki az Alan Wake-et, és egyben elmondták azt is, hogy a Max Payne sikerei tették lehetővé számukra, hogy tökéletesítsék a hamarosan megjelenő pszichológiai thriller-jüket.

A játékot már számtalanszor elcsúsztatták (És XBOX-exkluzívvá tették, de ezt érdekes módon nem említik, pedig a Max Payne szintén PC-n aratott sikert, nem konzolon!), de a legutolsó dátumot már kőbe vésték, így biztosan megjelenik az Alan Wake május 18-án az USA-ban, 21-én pedig Európában.

"Igen, hosszú folyamat volt" - ismerte el a Remedy franchise-tervező gárdájának feje, Oskari Hakkinen egy EDGE-nek adott interjúja során. "De ez a játék a mi nagy alkotásunk. Szerencsés helyzetben vagyunk, miután a Max Payne játékok után, a sikereiknek köszönhetően elég időnk volt dolgozni a project-en. Nem láttuk előre, hogy ilyen sokáig fog tartani, de annyit már biztosan tudunk, hogy legalább olyan jó lesz, mint az előző játékaink. Tehát, mindig is tudtuk, hogy addig nem fogjuk kiadni, amíg készen nem leszünk vele. Ez a mi gyermekünk lesz, a mi mesterművünk."

Azóta történt

Előzmények