Problémáktól mentes lesz a Prey PC-s kiadása?

Az Arkane Studios által fejlesztett Dishonored 2 bár egy remek játék lett, sajnos a PC-s kiadás kezdetben több sebből vérzett, ugyanis az optimalizálásra vélhetőleg kevés időt fordítottak a készítők. A csapat jelenleg gőzerővel dolgozik a Prey című alkotásukon, amely a kreatív rendező szerint tökéletes lesz megjelenéskor.

A The Game Awards-on látott korábbi gameplay részlet

Raphael Colantonio a Game Informernek adott interjúban arról beszélt, hogy elismeri, problémás volt a Dishonored 2 PC-s verziója, de nem szeretnék ugyanezt megismételni a Prey esetében, ugyanis sokkal jobban odafigyelnek majd és a tervek szerint egy teljesen hibátlan programot kapunk. A szakember azt is elmondta, hogy a Void Engine-el szemben a CryEngine már egy bejáratott motor, remélhetőleg ennek köszönhetően tényleg problémamentes lesz az idén érkező játék startja.

Azóta történt

Előzmények