Problémák a Skyrim 1.2 javítással

A játékosok korán örültek nemrég, mikor a Bethesda ismertette a The Elder Scrolls V: Skyrim 1.2 patch hibajavítási listáját. A tegnap végre elérhetővé vált javítás ugyanis - bár megoldott pár problémát - okozott pár, eddig nem tapasztalt kellemetlenséget is.

Többek között a sebzés és ellenállás rendszerrel is problémák akadnak, például egy tűzelementál érzékennyé vált a tűz alapú varázslatokra, stb. Az asztalra való kidobálások problémáját sem oldották meg, azaz a patch telepítése után ugyanúgy kilép a játék néha, mint eddig. Tehát aki még nem telepítette, az kerülje el, nálam már sajnos a Steam letöltötte, mindazonáltal mostanában az Arkham Cityvel játszok, így nem tapasztaltam a hibákat.

Egyik játékos készítette a fenti videót, melyben a sárkány visszafelé repül, de akad pár egyéb érdekesség is. A fórumokon azt tanácsolják a játékosoknak, hogy ne frissítsék a Skyrimet. A Bethesda eddig nem adott ki hivatalos közleményt a hibákkal kapcsolatban.

Mindenesetre ha így folytatódik tovább, addigra végül sikerül elrontaniuk annyira a játékot, hogy a The Witcher 2 vagy a Deus Ex 3 veszi át az év legjobbjának járó díjat.

Azóta történt

Előzmények