Primal Carnage: Extinction - Még ebben a hónapban megjelenik a PS4-es verzió

A Primal Carnage legelső része még 2012-ben jelent meg, és bár hangos sikereket nem ért el, az egyedi körülményeknek köszönhetően sokan kipróbálták. Az alapfelállás szerint a kizárólag PC-re megjelent többszereplős játékban az emberek harcoltak a dínók ellen úgy, hogy akár az őshüllőket is irányíthatták a játékosok. A Circle Five Studios tavaly jelentette be, hogy érkezik a folytatás, amely PC mellett PS4-re is megjelenik majd, ez utóbbi is megkapta végre a premier dátumát.

Steamre már tavasz óta elérhető a program, de a PlayStation 4 kiadásra sem kell már sokat várni, az FPS játék október 20-án jelenik meg.

Előzmények