Premier előzetest kapott a Zombie Army 4: Dead War

Megjelent a kooperatív akciójáték sorozat legújabb része, így befutott az ilyenkor esedékes launch trailer is.

A tegnapi naptól hivatalosan is elérhető a Rebellion berkeiben készült Zombie Army 4: Dead War című program, amelyben akár egyedül, akár három társunkkal együtt vághatunk bele a kalandokba és a számtalan élőhalott kivégzésébe. A náci zombi vadászat az első tesztek alapján nem lett végül is rossz, de nem biztos, hogy megéri egyből megvenni, lehet érdemes kicsit várni egy leárazásra. Addig is a fejlesztők egy launch trailert is megosztottak velünk, ezt nézhetitek meg lentebb.

A készítők egyébként a múlt hónapban már leleplezték nekünk, hogy a premier után sem maradunk majd extra tartalom nélkül, hiszen többek között új karaktereket és kampányt is kapunk majd a későbbiekben.