PlayStation 4-re is megjelenik a Catherine

Az Atlus által fejlesztett Catherine című játék 2011-ben jelent meg Japánban és nyugaton is (EU-ban 2012-ben) és bár elsőre egy kissé különlegesen fura és egyben mégis érdekes történetet mutatott be mégis kifejezetten népszerű lett. A készítők bejelentették, hogy egy új belsős stúdióval karöltve PlayStation 4-re és PS Vitára is elhozzák a felnőtteknek szóló alkotást.

Az eredeti kiadás egy korábbi előzetese

Catherine: Full Body valamikor 2018-ban érkezik majd, de részleteket egyelőre nem kaptunk. Az biztos, hogy kapunk egy harmadik női szereplőt is, talán róla is szó esik majd a december 22-én érkező fejlesztői streamben is. A játék sztorija szerint Vincent áll a középpontban, aki nem meri megkérni Katherine nevű barátnőjének a kezét, miközben egy éjszaka lefekszik egy bizonyos Catherine-nel, ami után szürreális álmok kezdik el gyötörni. Ezekben az álmokban különböző puzzle feladatokat és platform részeket kell teljesítenünk, amelyek után próbáljuk majd meg összerakni a történet részleteit. Az eredeti kiadás nem volt egyszerű sokak szerint, remélhetőleg az új verzióban némi változás lesz majd tapasztalható ilyen téren is.