PlayerUnknown’s Battlegrounds - Túl a 3 millión (PC)

Alig pár hete jelent meg a PlayerUnknown’s Battlegrounds Xbox One kiadása, amely a PC-s változathoz hasonlóan hamar népszerű lett még úgy is, hogy nem kevés technikai gonddal küzdenek a felhasználók. Időközben bőven több mint egymillióan játszanak a konzolos változattal, de ezzel egy időben Steamen is egyre csak növekszik a felhasználóbázis. Utóbbinak köszönhetően a mai napon újabb rekordot ért el a program, ugyanis nem kevesebb mint 3 106 358 játékos volt egyszerre bejelentkezve a játékba.

Összességében elmondható, hogy a PC-s kiadás 1.0-s verziójának indulása óta még többen érdeklődnek a PUBG iránt, és egyelőre megmondani sem lehet meddig tart ez a növekedés. Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt tudtuk meg, hogy a két platformra eddig összesen több mint 30 millió példányban kelt a PlayerUnknown’s Battlegrounds.

Azóta történt

Előzmények