Pierrot iOS rendszerekre fejleszt

Az AGON kalandjáték sorozattal hírnevet szerzett Private Moon Studios alkotásai kultikus státusznak örvendenek a rajongók körében. Az egyes epizódokról a műfajjal foglalkozó összes jelentős portál beszámolt már, ismertetők, kritikák és végigjátszások tucatjai mutatták be őket. Bár a tizennégy részesre tervezett sorozat még nem érkezett el a befejező epizódjához, a csapat időközben megalkotta Jumurdzsák gyűrűje című játékát is, mely különleges megvalósításának hála nem csak a közönség, hanem a szakma elismerését is elnyerte. Amellett, hogy megjelenésének évében a legjobb kalandjátéknak tartották, még a 2007-es eFestival interaktív történetmesélésért járó díjával is kitüntették. A Jumurdzsák gyűrűje sikerén felbuzdulva Pierrot úgy határozott, hogy tovább bővíti a játék főszereplőjének történetét. A Jonathan Hunt sztoriját bemutató könyv idén a játékhoz hasonló, osztatlan sikert aratott.

Az eddig többnyire csak számítógépes játékosoknak fejlesztő csapat hamarosan az Apple termékek tulajdonosainak is intellektuális szórakozást kínál. A Private Moon Studios a közeljövőben számos iPhone és iPad játékkal jelentkezik. A stúdió a közönség bővítésének érdekében immár nem csak kaland, hanem táblás játékok formájában viszi tovább az AGON játékok szellemiségét. Könnyen elsajátítható, egyedül és társaságban egyaránt játszható, kiváló minőségű programokkal fogja bizonyítani, hogy erőszakmentes videojátékokkal is lehet kellemes perceket szerezni.

Úgy gondoljuk, hogy az általunk képviselt tartalmas szellemi időtöltésre mindig lesz igény, mondta Pierrot, a Private Moon Studios vezetője. “Legyen szó kaland-, vagy éppen táblás játékokról, célunk olyan könnyen hozzáférhető, mégis komoly intellektuális szórakozást nyújtó programok alkotása, melyekben az App Store közönsége is örömét lelheti.”

Az új fejlesztésekkel kapcsolatos részleteket a Private Moon Studios a következő hetekben hozza nyilvánosságra.

Reményeink szerint hamarosan az Agon története is folytatódni fog, és információkat kapunk az Agon: Tales of the Four Dragons állapotáról is.

Azóta történt