Ötéves az Xbox360

Már kilenc éve, hogy a Microsoft belépett a konzolgyártók táborába. A 2001-ben megjelent Xbox ugyan nem volt piacvezető, de arra mindenképpen elég volt, hogy az MS megvesse a lábát és előkészítse a terepet a második generációs Xbox-nak, az Xbox360-nak. A gép 2005-ben debütált, és meglehetősen gyorsan nyugdíjba küldte elődjét. A váltás viszont sikeres volt, mára 44.6 millió példányban értékesítették a gépet. Az Xbox360 egész pontosan 2005. november 22-én jelent meg az Egyesült Államokban, 18 játékkal együtt, majd december másodikán érkezett Európába, és végül december tizedikén Japánba.

Ami valószínű, hogy még sokáig velünk lesz, hiszen a Kinect megjelenése új lendületet adhat a gépnek, nekünk pedig újabb Xbox360 játékokban bővelkedő éveket.

Azóta történt

Előzmények