Ősszel jön a Final Fantasy XIV Online - Endwalker kiegészítő

Végre jön a PlayStation 5 verzió is, amelyhez kapunk egy nyílt bétát tavasszal.

A kizárólag online játszható Final Fantasy XIV első kiadása nem lett túlságosan népszerű, azonban a játékot átdolgozták, majd Realm Reborn alcímmel 2013-ban megjelent PC-re és PlayStation 3-ra, a következő évben pedig PlayStation 4-re. Ez az új kiadás már jóval sikeresebb lett, az elmúlt években három nagy kiegészítővel bővült, nemrég pedig egy újabb bővítményt lepleztek le hozzá, amely az Endwalker címet kapta. Mindemellett végre hallatott magáról a korábban már bejelentett PlayStation 5 verzió is, amely április 13-án nyílt béta státuszba lép és bárki kipróbálhatja azt az új konzolon.

A Final Fantasy XIV: Endwalker a tervek szerint valamikor ősszel jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re és MAC-re, de pontos premier dátumot egyelőre nem kaptunk. Az új kiegészítőben számos újdonságot kapunk majd, többek között megemelik a maximum szintet (80-ról 90-re), érkeznek új helyszínek, ellenfelek, kapunk két Job-ot (Egyelőre csak a Sage ismert), raidet (Pandæmonium) és egyéb extrákat is.