Visszahozza a Nintendo a NES Classic Edition konzolt

A Nintendo még az elmúlt év nyarán jelentette be, hogy novemberben egy új konzolt dobnak piacra, amely a NES Classic Edition nevet fogja viselni, és tulajdonképpen egy tisztelgés az eredeti NES előtt. A megjelenés után kiderül az is, hogy mi hajtja a gépet, de a termék sorsa szomorú véget ért, ugyanis a cég az igények dacára egyszerűen nem szállított több gépet a boltokba.

Sajnos rövid időn belül nem tudnak vigasztalódni a Nintendo rajongói, hacsak nem vesszük számításba az érkező SNES Classic verziót, ugyanakkor a japán vállalat bejelentette, hogy a következő év nyarán újrakezdik a NES Classic Edition forgalmazását, így aki lemaradt róla, szerezhet magának egyet.

Pontos dátumot a Nintendo még nem közölt, de a visszatérést megígérték, tehát csak ki kell várni a második startot.