Skyrim: Videón a PS3 verzió hibája

Az alábbi videót a CVG oldal munkatársa készítette, melyben demonstrálja nekünk azt a problémát, ami a The Elder Scrolls V: Skyrim című RPG játék PS3 verzióját sújtja. Sem a PC változatban, sem pedig az XBOX360 kiadásnál nem jön elő ez a gond, kizárólag a Sony konzoljának használóit sújtja. Nézzük akkor pontosan, miről is van szó:

Múlt hét csütörtökén írt a CVG róla, hogy sok PS3 játékos panaszkodik erre a hibára. A Bethesda a nemrég nyilvánosságra hozott patch javításai között megemlítette a PS3 hosszabb játékidő esetén előforduló problémáját, így valószínűleg javulás várható ezen a téren.

A cikk írójának elmondása szerint nála ez a probléma akkor kezdődik, amikor eléri a 25 órányi játékidőt. Ezután a játék betöltődését követően folyamatosan egyre többször és jobban jön elő ez az akadozás, míg végül játszhatatlanná nem válik a játék és kénytelen a gépét újraindítani.

Észrevétele szerint a játék automatikus mentésének kikapcsolása, valamint a korábbi játékállások mentése és a gép újraindítása átmenetileg segít a problémán. Viszont úgy egy óra elmúltával az ismét jelentkezik. Javaslata szerint a PlayStation 3 tulajdonosok várjanak a patch megérkezéséig, mielőtt hosszabb kalandozásra indulnának Skyrim világában.

A Bethesda elmondása szerint a javítás érkezése nagyjából a Hálaadás Napjára következő héten várható (Hálaadás Amerikában az idén november 24-re esik, tehát valamikor november 28. és december 4. között).

Azóta történt

Előzmények