Próbáld ki a Black Desert Online karakterkészítőjét!

A Pearl Abyss által fejlesztett Black Desert Online 2014-ben jelent meg Dél-Koreában, de hamarosan már angol nyelvterületeken is játszható lesz majd. A szerencsésebbek már kipróbálhatták a program alfa változatát, a többiek pedig készüljenek fel, nemsokára indul a béta teszt is. Addig is akik szeretnék kipróbálni a játék karakterkészítőjét, annak nem kell mást tennie, mint letölteni erről a linkről a programot.

A készítők egy kisebb mini-versenyt is elindítottak, ennek lényege, hogy el kell készítenünk a fenti programmal egy minél rondább karaktert, majd azt el kell küldeni a csapatnak. Részleteket a hivatalos oldalon találtok.

Fontos még megemlíteni, hogy a 2. bétateszt február 18-án indul, ezen biztosan részt vehetnek azok, akik a játék Explorer vagy Conqueror kiadását vették meg, a többieknek jövő hónap elején lesz lehetőségük a regisztrálásra.

Azóta történt

Előzmények