Összehangolt támadást indítottak a Sony, a Blizzard és a Riot ellen

Szombaton furcsa dologra lehettek figyelmesek a World of Warcraft és a Heartshtone játékosok: a szerverek folyamatosan kidobálták a próbálkozókat, ráadásul minden figyelmeztetés nélkül. A délelőtt induló furcsaságok egész nap problémákat okoztak, a Blizzard pedig délután (hosszas küzdelmeket követően) ismerte el, hogy tehetetlen a szervereiket érő DDoS támadással szemben. Aki úgy döntött, hogy a szakadások miatt inkább egy kis Legue of Legends-sel vigasztalódna,  ott is hasonlóval kellett találkoznia: egyes források szerint a Blizzard ellen intézett támadásért felelős csapat ugyanis a Riot szervereit is két vállra fektette. Aki pedig ezek után inkább a PlayStationjét nyüstölte volna, igazán rossz napnak könyvelhette el a szombatot, hiszen a Blizzard és a Riot után a DDOS támadás a Sonyt is sújtotta: leállt a PSN, és bizonyos játékok online szolgáltatásai sem voltak elérhetőek.

DDoS támadás a Sony, a Blizzard és a Riot ellen

A cégek mindent elkövettek annak érdekében, hogy kijavítsák a felmerülő gondokat, azonban ez rengeteg időt vett igénybe: a Sony szerverei csak szombat éjjel tértek magukhoz, a Blizzard vasárnap délig dolgozott a hiba elhárításán, és a Riotnál is munkával töltötték a szombat éjszakát, hogy a hét utolsó napjának délutánján már gondok nélkül lehessen játszani. A DDoS támadás (distributed denial-of-service) bevált módszer bizonyos szerverek elérhetetlenné tevésére, mostanság azonban meglepően sokszor esnek áldozatul videojátékos vállalatok. Az amerikai FBI kiemelten foglalkozik a problémával, de sokat nem tehet majd: a DDOS támadásokat rendszerint olyan fertőzött gépekkel (botokkal) zavarják le, amelyeknek a gazdái még magát a kifejezést sem ismerik, a művelet kiagyalója pedig jó eséllyel sohasem kerül elő.

Azóta történt

Előzmények