Nyugaton is megjelenik a Psycho-Pass: Mandatory Happiness

Japánhoz képest nyugaton kevésbé népszerűek a Visual Novel játékok, azonban így is sokan vannak bizonyára, akik örülnek egy-egy cím angol kiadásának. A Psycho-Pass: Mandatory Happiness tavaly jelent meg Xbox One-ra kizárólag japán nyelven, hamarosan azonban nyugaton is kapható lesz, igaz PC mellett csak a Sony platformjain.

A Psycho-Pass egy manga/anime sorozaton alapul, amelyben a társadalmat a Sybil rendszer figyeli, ennek lényege, hogy lehet olvasni az emberek személyiségében. Ha a Bűnelkövetési Mutató bizonyos érték fölé ér, akkor az adott személy rehabilitálható, komolyabb esetben likvidálható is. Ennek köszönhetően a társadalom szinte tökéletes, de bűnözők ugye mindig lesznek, őket pedig csak más bűnözőkkel lehet eltávolítani.

A Mandatory Happiness valamikor idén ősszel lesz kapható PC-re, PlayStation 4-re és PS Vitára. Korábban volt szó a nyugati Xbox One kiadásról is, de erről a bejelentés óta nem hallottunk.

Azóta történt