Néhány információt kaptunk a Gears of War 4-ről

Továbbra sem tudjuk, hogy mikor indul majd el a Gears of War 4 korábban bejelentett bétája, de addig is kaptunk egy-két új információt a Game Informernek köszönhetően. A legújabb számban kiemelten foglalkoznak majd a széria legújabb részével, és nemrég azt is megtudtuk, hogy kik lesznek a játék főszereplői.

A sztori szerint 25 évvel járunk a 3. rész végső eseményei után, amikor is a három új főszereplő egy új ellenséggel találja szembe magát. Az új karakterek közül az egyik legérdekesebb JD Fenix, aki a híres Marcus Fenix fia remélhetőleg a korábbi játékok főhősét is láthatjuk majd egy-egy cameo erejéig. A főszereplő két társa Kait Diaz és egy egy COG katona, bizonyos Delmont Walker lesznek, róluk túl sok mindent egyelőre nem lehet tudni.

A Gears of War 4 valamikor ősszel várható Xbox One-ra, de a szóbeszédek szerint érkezni fog a Windows 10-es verzió is. Várjuk az újabb híreket, és az utóbbinak a hivatalos leleplezését.

Azóta történt

Előzmények