Mivel játszunk idén? 1. rész

Többrészesre tervezett cikksorozatunk első darabjában, következzen nyolc játék, mindennemű csoportosítás nélkül, csak így ömlesztve, amikről mi úgy gondoljuk érdemes lesz várni, némelyikre már nem is kell túl sokat.

Akkor csapjunk is bele a közepébe és nézzük melyik nyolc játékot választottuk ki első alkalomra.

Halo Wars
Megjelenés: február 27.
Célplatform: Xbox360

Az Xbox legnagyobb címének számító Halo ezúttal RTS formájában köszön be hozzánk, az Ensemble jóvoltából. A név mellett talán még az irányítás miatt lesz érdemes rá várni, ugyanis a készítők szerint végre lesz egy jól irányítható stratégia konzolra is. Természetesen ismét az emberek és a Covenantok háborúja kerül a középpontba. Az Ensemble utolsó játékára érdemes lesz odafigyelni, rts és Halo rajongók dupla piros karikával illessék a február 27-ét, a naptárban.


Azóta történt

  • Empire: Total War demo

    Ha minden a terv szerint alakul a mai nap folyamán kell, hogy elérhetővé váljon a Steam hálózatán a már epekedve várt új Total War rész demója.