Mass Effect 3: Akikkel biztosan találkozni fogunk a végjátékban

Bizonyára sokan szeretnétek viszontlátni régi ismerőseiteket a Mass Effect 3-ban. Megmondom őszintén, én egy picit elkedvetlenedtem, amikor a BioWare bejelentette, miszerint a folytatásban kisebb létszámú csapatunk lehet majd, viszont velük szorosabb kapcsolatba kerülhetünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy ismét nem mi fogunk arról dönteni, hogy ki tartson velünk a Reaperek elleni harcokban, ami szerintem kiábrándító.

Mindazonáltal annyi már bizonyos, hogy a Mass Effect 3-ban találkozni fogunk legalább 22 korábbi ismerősünkkel, feltéve persze, ha túlélték az előző két epizód során tett kalandozásainkat. Lássuk most a listát azokról a karakterekről, akikkel biztosan összefutunk Shepard parancsnok utolsó, legnagyobb küzdelmének során:

Ashley Williams, Conrad Verner, David Anderson, Donnel Udina, E.D.I., Garrus Vakarian, Grunt, Illusive Man, Jacob Taylor, Jack, Jeff "Joker" Moreau, Kaidan Alenko, Kelly Chambers, Kirrahe kapitány, Legion, Liara T'Soni, Miranda Lawson, Mordin Solus, Tali'Zorah vas Normandy, Thane Krios, Urdnot Wrex és Zaeed Massani.

És habár az mindenképpen ígéretesnek tűnik, hogy a BioWare elmondása szerint a Mass Effect 3-ban majdnem annyi szöveg lesz, mint az eddigi két részben összesen volt, azonban amennyiben a fentebb felsorolt 22 szereplő közül csak - hasamra ütök - maximum 8 főből állhat a csapatunk (DLC-ket nem számítva, mert tuti lesz később pár új karakter is hozzá), akkor ez mindenképpen csalódás lesz azok számára, akiknek kedvence nem tarthat majd velünk a küldetéseinkre.

Eddig mindössze 5 társunkról tudjuk biztosan, hogy csatlakoz(hat)nak csapatunkhoz, ők pedig a következők lesznek: Ashley Williams vagy Kaidan Alenko, Garrus Vakarian, Liara T'Soni és Tali'Zorah vas Normandy. Rajtuk kívül lesz egy új társunk is James Vega személyében, és amennyiben ehhez hozzávesszük Shepard parancsnokot, akkor eddig összesen nyolc főnél járunk. Ez pedig édeskevés, hiszen például én kedveltem Kasumi Gotot, pedig az ő neve egyáltalán nem szerepel a felsorolásban (ME2 SPOILER: Viszont az is igaz, hogy amennyiben megtartja visszaszerzett adatokat volt szerelmétől, akkor ott azt mondta, hogy eltűnik örökre).

Véleményem szerint - figyelembe véve az EA üzletpolitikáját és a mostani (sajnos) általános gyakorlatot -, van egy olyan sejtésem, hogy akik nem szerepelnek a listán, azokért később majd fizetnünk kell, hogy DLC formájában újra velünk tarthassanak. De ne legyen igazam. Mindenesetre az már biztos, hogy a Collector's Edition tartalmazni fog egy eddig ismeretlen új karaktert és küldetését, tehát amennyiben ez nem az egyik volt csapattagunk lesz, akkor egy hellyel ismét szűkül a felvehető társaink sora.

Én úgy csináltam volna, hogy mi dönthessük el, kiket viszünk magunkkal, így mindjárt több - és többféle stílusú - végigjátszásra lenne lehetőségünk, ami pedig egy RPG alapja, nem értem, hogy mit lenne ebben olyan bonyolult megoldani. Azért kíváncsi leszek, mindenesetre én remélem, hogy Jack, Legion, Grunt vagy akár Wrex nem fog kiesni a potenciális csapattagok közül, mert ezzel nagyon kurtán és egyszerűen vége lenne a BioWare által hangoztatott "mindenre kiterjedő történet befejezésnek".

Azóta történt

  • Mass Effect 3: Február 14-én XBOX360 Demó

    Egy Kinect-bemutató videó végén lepleződött le, hogy a BioWare február 14-én adja ki a ME3 demóját. Már csak az a kérdés, hogy XBOX360-on kívül másra kijön-e akkor?

  • Mass Effect 3: Liara a Marson

    A BioWare Sentinel legújabb részében ezúttal az egyjátékos részről esik szó, melyben láthatjuk, miképp találkozunk régi barátunkkal, Liarával.

  • Mass Effect 3: James Vega trailer

    Ismerkedjünk meg Shepard parancsnok új csapattársával, valamint az őt megszólaltató Freddie Prinze Juniorral.

  • Mass Effect 3: Újoncok és feledékenyek előnyben

    A második rész elején sok utalás volt az elsőre, így zavarta azokat, akik nem játszottak azzal. A BioWare ezért most úgy készítette el a bevezetőt, hogy az újoncok és feledékenyek számára is emészthető legyen.

Előzmények