Már elérhető a Dragon Quest Builders 2 demója (PS4, Switch)

A Square Enix nemrég bejelentette, hogy a mai napra tervezett DRAGON QUEST BUILDERS 2 ingyenes demója mától elérhető PlayStation 4-re. A felhasználók a játékot a szokásos helyről, a PlayStation Store-ból tölthetik le. (Magyar Store) A demóban a játékosok kiválaszthatják építőjük nemét és kinézetét, majd a bevezető Tutorial szakasz mellett felfedezhetik az Isle of Awakening területét is. Mindemellett belekóstolhatnak a játékmenetbe, és megismerhetnek a vadonatúj történettel és karakterekkel is, ahogy felkészülnek a Children of Hargon ellen küzdelemre, hogy visszahozzák az alkotás erejét a vidékre. A demón kívül a játékosok a frissen kiadott ’World of DRAGON QUEST BUILDERS 2’ előzetesben is megismerkedhetnek az új építő mechanikákkal és eszközökkel, egy sor felfedezésre váró helyszínnel a víz alatt és fölött, valamint az építők a veszedelmes bestiák ellen bevethető csapásaival.

A játék végső kiadására már nem kell sokat várni, a premier alit két hét múlva, július 12-én lesz esedékes, kizárólag PS4-en és Nintendo Switch-en.

Azóta történt

  • Dragon Quest Builders 2 teszt

    Ha nem tetszik a kopár világ, építs egy szebbet – ez volt az alapötlete a Minecraft és a Dragon Quest elemeit keverő Buildersnek, és ezt viszi tovább a folytatás is.