Madden NFL 20 - Belekóstolhatunk az egyetemi fociba is

Idén kissé korán, már április végén bejelentette az EA Tiburon csapata a Madden NFL 20-at, amelyben a tervek szerint egy teljesen új kampány módot is teljesíthetünk. Egy irányító felett vehetjük át az irányítást, mi pedig 10 egyetem közül választhatjuk ki majd a szimpatikusabbat, ahonnan majd kezdetét veszi a profi karrierünk és annak egyengetése.

Az NFL 20-ban finomítanak a játékmeneten, az Ultimate Team az Ultimate Mission opcióval bővül, amelyben a való életben zajló szezon eseményei is visszaköszönnek majd. Ahogy azt már korábban megtudtuk, az idei rész borítóján Patrick Mahomes szerepel. A játék augusztus 2-án érkezik, azonban kapunk egy zárt bétát június 14-től 16-ig, ide azonban nem lehet jelentkezni, az EA Play helyszínén lehet kódokat szerezni, de érdemes lesz figyelni a hivatalos Twitter csatornákat és a Redditet is, ahol a fejlesztők kódokat osztanak meg velünk.

Azóta történt