Készül egy új Commandos játék

A Kalypso Media vásárolta meg a széria jogait, a folytatás mellett a korábbi részek remaster változataira is számíthatunk.

Az 1998-ban indult Commandos szériát bizonyára sokan ismerik, hiszen az izometrikus nézetű, taktikai akciójáték a korának egyik különlegessége volt. Az első rész után kiadott küldetéscsomagot két számozott folytatás és egy gyengén szereplő FPS követte 2006-ban, azóta pihen a teljes sorozat. Úgy tűnik azonban, hogy végre mozgolódást láthatunk, ugyanis a Kalypso Media megvásárolta a játék jogait, és egyből bejelentette, hogy készül egy új rész, minden jelenlegi platformra.

Részleteket egyelőre nem kaptunk, de az új program mellett várható a korábbi részek újrakiadása (remaster verziója) is, azonban a munkálatok még nem kezdődtek el, így egyhamar a megjelenésre sem számíthatunk.