Infinity: Kétségtelenül az egyik legambiciózusabb játék

Pontosan három évvel ezelőtt adták ki az Infinity című űr-MMO-játék első technológiai demonstrációját, melyben az I-Novae Engine képességeit prezentálták egy látványos videó formájában. Emlékeim szerint volt is erről hír, de inkább még egyszer betettem, hiszen még mai szemmel is lenyűgöző a látvány. Íme:

A programot az I-Novae Studios készíti, akik a házon belül fejlesztett grafikus motorral lenyűgöző látványt képesek megjeleníteni. Egy évvel a fenti videó elkészülte után bejelentették, hogy 2013. első negyedévében elindítják a játék Kickstarter kampányát, ám ez nem történt meg. Ehelyett nemrég egy új videót adott ki az I-Novae Studios, melyben egy Föld-típusú, sziklás felszínű bolygót tekinthetünk meg madártávlatból:

Az már ezekből a felvételekből is látszik, hogy a motor zökkenőmentesen, átmenet nélkül jeleníti meg a bolygók felszínét. A készítők elmondása szerint minden égitestet meg tudjuk majd látogatni hasonló módon, ami szerepelni fog a játékban, noha valószínűleg nem mindre leszünk képesek leszállni. Ennek ellenére szabadon fedezhetjük fel az egész játékbeli univerzumot, nem lesznek megkötések.

Habár az Infinity című játék megjelenése még jóval odébb van - az a videókon is látszik, hogy még kihaltak a bolygók -, ennek ellenére kétségtelenül az egyik legígéretesebb programnak tűnik, mely leginkább a Star Citizenhez hasonlít. Egyelőre még a célplatform nem ismert, de nagy valószínűséggel PC-n kívül másra nem lesz, hacsak később next-gen konzolra meg nem jelenik. Természetesen, amint bővebb információhoz jutunk, megosztjuk veletek.