Ilyen volt a Telekom Hajó, az ország első úszó gamer rendezvénye

Bizonyára sokakban él az a téves kép, hogy a gamerek nem szeretnek kimozdulni sokat otthonról, de szerencsére a valóságnak ehhez sok köze nincs. Ettől függetlenül a Telekom és az Otherworld csapata úgy gondolták, hogy megpróbálják a játékosokat a természetbe hívni úgy, hogy közben kedvencükről sem kell lemondani, ennek következménye lett a Telekom Hajó, ahova a szervezők minket is meghívtak. Magyarország első mozgó online videojátékos rendezvénye kezdetben még fizetős volt, végül a szponzoroknak köszönhetően bárki ingyen meglátogathatta az eseményt, mindössze egy előzetes regisztrációra volt szükség.

Ezt és az időszakos beengedést tökéletesen oldották meg a szervezők, ugyanis nem kevesebb mint 600-an gondolták úgy, hogy érdemes lehet ellátogatni a rendezvényre. Kis technikai malőr után, május 12-én 18:00-kor elindult a hajó, hogy végigjárja 3 órás útját, amely idő alatt számos dolgot nézhettünk meg és próbálhattunk ki a fedélzeten. Míg sokan inkább az ingyenes utazást élvezték addig számos vendég gondolta úgy, hogy megnézi mivel is készültek a szervezők erre a pár órás etapra. Miután a horgonyt felszedték és elindultuk, mi is körbenéztünk a kiállított eszközök között. Az LG és a HP kiállított hardverei mellett nem meglepő módon három nagyobb csoportba gyűltek az emberek a hajón. Az emeleten lehetőség volt kipróbálni néhány VR eszközt, így nem lepődtünk meg, hogy a HTC Vive, valamint a PlayStation VR asztalánál szép hosszú sorok alakultak ki, hiszen számos ember volt kíváncsi az első VR élményére. Többnyire elégedett arcokat láttunk, de volt azért olyan is, aki kissé szédelegve ment ki a friss levegőre. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen eseményről egy retro sarok sem hiányozhatott, így akik szerettek volna valaha is kipróbálni néhány régebbi konzolt, azoknak most megvolt rá a lehetőségük.

További képek a kattintásra nyíló galériában! [+]

Az első Xbox, a SEGA Megadrive és egyéb Nintendo gépek mellett láthattunk itt PlayStation 2-t is, amely leginkább a Darkwind című játékkal hívta fel magára a figyelmet. Ez tulajdonképpen egy verekedős játék, amelyet a különleges Gametrak irányítóval lehetett kipróbálni, vagyis a speciális kesztyűk viselésével lehetett ütéseket bevinni az ellenfeleknek. Természetesen egyéb lehetőség is volt más játékokkal játszani, akinek volt kedve kipróbálhatta a Battlefield 1-et a HP Omen gépén, de az este folyamán három nagyobb alkotás érdekelte leginkább a jelenlévőket. Nem meglepő módon a helyszínen összehozott barátságos League of Legends mérkőzés sokakat érdekelt, de emellett érdekes módon a barátságos Overwatch meccsek és a Halo 5: Guardians összecsapások is sokakat kíváncsivá tett. Utóbbi esetében elmondható pluszként az is, hogy komoly verseny szemtanúi lehettünk, a győztes csapat mind a 4 tagja pedig fejenként egy-egy Astro A40 Halo Edition fejhallgatóval lett gazdagabb. Innen is gratulálunk nekik!

A 3 órás utazás bár kevésnek tűnt, azért így is azt vettük észre, hogy unatkozó embereket nem láthattunk, vagyis talán sikerült mindenkinek a kedvére tenni az eseménnyel, amely végén minden jelenlévő egy kisebb ajándék csomaggal távozhatott a hajóról. A hajó kikötése után az este mindenki számára egyénileg folytatódhatott, mi egy szép adag élménnyel lettünk gazdagabbak, és várjuk a következő ilyen gamer eseményt. Köszönjük a meghívást a Telekom és az Otherwold csapatának, találkozunk legközelebb.

oriic

Előzmények