Holnap a teljes Prohardver lapcsalád leáll rövid időre

A Rios Gépház Logout bejegyzésében már olvashattunk róla, valamint minden regisztrált felhasználó megkapta róla privát üzenetben az értesítést, de azért egy rövidke hírt mi is kiteszünk a holnap esedékes leállásról.

A közlemény:

"Terveink szerint pénteken, reggeli kezdéssel állunk át az új, immáron ismét saját rendszerünkben futó Hardverapróra, a béta tesztje hamarosan lezárul. Nem kaptunk annyi visszajelzést, mint amiben reménykedtünk, hátha csak azért, mert alapvetően jól működött. Az átállás legalább fél napot vesz majd igénybe, ezalatt sajnos a teljes lapcsaládot le kell állítanunk, mert a közös adatbázisba importáljuk a mostani adatokat, márpedig azt addig a többi weboldal sem piszkálhatja.

Az aprón jelenleg megrendelt szolgáltatások hátralévő részét jóváírjuk majd egy pontgyűjtős rendszerben, amit fel lehet használni átállás után.

Nincs más hátra, mint előre, drukkoljatok! A kellemetlenségekért, nem várt gikszerekért (Mert ilyenek mindig vannak), átállás utáni pár napos-hetes döcögős üzemért pedig előre is elnézést kérünk. (Tudjuk, hogy milliárdos üzletek fognak meghiúsulni az aprón csak miattunk, mert pont akkor kellett volna béla bá' telefonszáma privátból, amikor álltak a szerverek -- kollektív szerkesztőségi harakiri a minimum, előre, már csütörtökön)

Viccet félretéve, igyekszünk a legkevesebb fájdalmat okozni nektek és magunknak."