Előrendelhető az újjáélesztett Smach Z kézikonzol

Nemrég írtunk arról, hogy visszatér a Smach Z kézikonzol, amiből a Gamescomra kivittek egy prototípust is. Ez messze nem a végleges gép volt, hiszen egy ismeretlen Intel platform dolgozott benne, és bőszen ismételgették is a tervezők, hogy a tényleges termék ennél sokkal gyorsabb lesz. Azóta ki is derült, hogy mennyivel, mivel elérhetővé váltak a specifikációk is. Ezúttal azonban már nem csak az izgalom fokozása miatt jelentkeztek a tervezők, hanem bejelentették, megindult az Indiegogo gyűjtés. Az alábbi oldalon előrendelhető a termék, amelyet a következő év tavaszán kezdenek el kiszállítani, míg a tényleges kereskedelmi start egy év múlva esedékes.

Pár ígérettel még adósak voltak a tervezők, többek között azzal, hogy miképp tudják megoldani a passzív hűtést, milyen lesz a végleges gép kialakítása, illetve hogyan futnak a játékok. Ezekre érkezett most válasz. A passzív hűtés nem csak egy szimpla borda, hanem egy meglehetősen komplex hűtőblokk, amelyben folyékony fém kering. Ez biztosítja a hatékony hőelvezetést. Maga a technológia nem újdonság, viszont nem sűrűn alkalmazza a piac, mivel eléggé drága. Ugyanakkor itt csupán egy rendszerchipet kell hűvösre tenni, így elfogadható költségek mellett oldható meg a feladat. Nem mellesleg passzív hűtés mellett más megoldás nincs, tehát vagy ezt választják a tervezők, vagy a ventilátort. A Smach Z azonban elsődlegesen minőségi terméknek készült, semmint tömegcikknek, így egyértelműen a ventilátor ellen döntöttek.

A végleges kialakításról csak rajz van, de abból legalább ki lehet indulni, mivel 9,5 x 25,5 cm-es alapterületű lesz a váz, amelynek a középső részének vastagsága csupán 2 cm. Ez majdnem fele olyan vékony, mint az aktuális prototípus, amit jól szemléltet az alábbi kép is.

A legtöbb olvasót azonban bizonyosan a játékokra vonatkozó adatok érdeklik. Az alábbi videó közepén például megfigyelhető, hogy a Metro: Last Light Redux miképp fut a kézikonzolon, majd egy hosszabb felsorolás formájában számos játék szóba kerül, az alkalmazott beállítással, illetve az így elérhető sebességgel.


A tervezők számos programot lemértek, így biztosítottak egy listát, ami alapján elég jó képet lehet kapni a hardver teljesítményéről:

  • Metro: Last Light Redux (1280x720, magas minőség) ~ 35 fps
  • Company of Heroes 2 (1280x720, közepes minőség) ~ 25 fps
  • Jotun (1920x1080) ~ 45 fps
  • The Elder Scrolls V: Skyrim (1280x720, magas minőség) ~ 25 fps
  • Just Cause 2 (1280x720, közepes minőség) ~ 35 fps
  • Spiral Knights (1920x1080) ~ 50 fps
  • Overwatch (1280x720, közepes minőség) ~ 30 fps
  • Torchlight II (1920x1080, nagyon magas minőség) ~ 35 fps
  • Xcom: Enemy Unknown (1280x720, magas minőség) ~30 fps
  • Sid Meier's Civilization V (1920x1080, magas minőség) ~ 28 fps
  • Tomb Raider: Survival Edition (1280x720, közepes minőség) ~ 40 fps
  • Alien: Isolation (1280x720, ultra minőség) ~ 35 fps
  • GTA V (800x600, közepes minőség) ~30 fps
  • Borderlands 2 (1024x768, magas minőség) ~38 fps
  • Doom (1024x600, alacsony minőség) ~28 fps
  • Fallout 4 (1152x648, alacsony minőség) ~25 fps
  • Dota 2 (1920x1080, közepes-magas minőség) ~42 fps
  • League of Legends (1920x1080, nagyon magas minőség) ~40 fps
  • Street Fighter V (800x480, alacsony minőség) ~45 fps
  • Rocket League (1920X1080, alacsony minőség) ~60 fps
  • Middle-earth: Shadow of Mordor (960x540, alacsony minőség) ~30 fps

A beépített SoC egyébként 2190 pontot ér el a 3DMark 11 Performance tesztben, ha ez az információ bárkinek többet ér, mint a fentebb mért eredmények.

Végül nagyon érdekes, hogy a kézikonzol a ClickARM (Advance Removable Modules) moduláris technológiát használja, vagyis a bővíthető. A vásárlás után cserélhető a memóriája, az adattárolója, vagy akár maga a rendszerchip is. Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű, mint a PC-nél, ugyanis a firmware cseréjére is szükség lesz, tehát ezzel a képességgel a fejlesztők inkább a hobbi fejlesztőket célozzák meg.

Azóta történt