Dragon Age: Inquisition - Harcrendszer bemutató

Nemrég számoltunk be róla, hogy a BioWare ezentúl jobban odafigyel a játékosok visszajelzéseire, és a Dragon Age: Inquisition című játékban több olyan módosítást hajtanak végre, melyeket a rajongók szeretnének. Ilyen volt a múltkor ismertetett több játszható faj bevezetése, valamint a harcrendszert is úgy tervezik meg, hogy az többeknek elnyerje tetszését.

A visszajelzések alapján kiderült, hogy a rajongóknak jobban tetszett a Dragon Age: Origins epizódban lévő, taktikusabb játékmenet, mint a DA2-féle hack&slash akció. Habár a BioWare még nem erősítette meg a taktikai nézet visszatérését a Dragon Age: Inquisitionben, annyit viszont elmondott Mike Laidlaw és Mark Darrah, hogy mindenképp sokkal taktikusabb, stratégiát igénylő összecsapásokat terveznek majd a játékba.

Az ellenfeleink nem fejlődnek velünk együtt, így akár az is előfordulhat, hogy 10-es szinten belebotlunk sokkal erősebb ellenfelekbe is, akiket akkor még képtelenek leszünk legyőzni. Később, ha már kellően felkészültünk, visszatérhetünk elintézni őket. A Dragon Age: Inquisitionben hátasokat is megülhetünk, így gyorsabban közlekedhetünk a helyszínek között.

A Gameinformer oldal egy hónapot töltött a BioWare stábjánál, akik exkluzív bepillantást engedtek számukra a készülő Dragon Age: Inquisition fejlesztésének színfalai mögé. A magazin címlapsztorija is erről szól és készítettek egy összefoglaló videót az általuk megtudott információkról. Ezt megtekinthetitek alább:

A Dragon Age: Inquisition című játék megjelenése a BioWare elmondása szerint legkorábban jövő ősszel lesz lehetséges, ha minden a terveik szerint alakul. A program elérhető lesz PC-n, PS3-on, PS4-en, XBOX360-on és XBOX One-on.

Személyes vélemény: A bemutatóból számomra egyelőre csak az derült ki, hogy marad a TPS nézet, a taktikai lehetőségek pedig annyit fognak jelenteni, hogy ellenfeleinket nem mindegy mikor, hol, mivel és hogyan támadjuk meg. Bár így leírva ez is jónak hangzik, de személy szerint jobban tetszene, ha nem csak azon múlna a siker, hogy félreugrunk a csapások elől és a sebezhető pontjaikon sorozzuk az ellent, hanem valódi taktika kellene, összehangolt csapatmunkával.

Összefoglalva: ne legyen igazam, de én még mindig úgy látom, hogy a Dragon Age: Inqusition harcrendszere az ugrálásra, védekezésre és kaszabolásra lesz kihegyezve, nem csapatmunkára. Bár a Gameinformer összefoglalójában elmondják, hogy ha akarjuk, irányíthatjuk csapattársainkat is, de ha csak egyszerre egy karaktert vezérelhetünk, akkor ugyanott leszünk, mint a DA2 esetében (A kooperatív multi esetleges lehetősége miatt nagy rá az esély, hiszen manapság már nem szokás kizárólag offline játékot készíteni).

Azóta történt

Előzmények