Csak 2019-ben jelenik meg a Psychonauts 2

Két éve már, hogy Tim Schafer bejelentette a Psychonauts 2. részét, amelyen azóta is szorgosan dolgoznak a Double Fine csapatával. Az utóbbi hetekben sok újdonságot nem hallottunk a projektről, néha egy-egy kisebb fejlesztői naplóval lettünk csak gazdagabbak, a minap azonban egy kicsit komolyabb hír érkezett a fejlesztőktől. Mint kiderült kissé túlvállalták magukat a fejlesztéssel, így az előzetesen tervezett 2018-as premiert el kellett halasztaniuk, így legkorábban valamikor 2019-ben jelenhet meg a 2. rész.

A halasztás részleteiről és a pontos megjelenési dátumról nem kaptunk egyelőre nyilatkozatot, de a Double Fine szerint érdemes lesz figyelni őket az elkövetkező hónapokban, hiszen érkeznek majd új információk a játékról.