A Microsoft XBOX Live kompatibilissé teszi a Windows Mobile-t

A Microsoft-nak annyira tetszik az általuk készített Live rendszer, hogy a számítógépek és az XBOX után a mobiltelefonokon is be akarja azt vezetni. Nemrég mutattuk be a számítógépeken mostanra elérhetővé vált Games For Windows Live-ot, ami mostanra már teljesen egybeolvadt az XBOX Live-al, most pedig itt a következő célpont: a mobiltelefonok.

A Microsoft egy álláshirdetést adott ki, melyben olyan embert keresnek, aki felkészíti a platformot az XBOX Live kompatibilis játékokra, azaz futtathatóvá kell tennie ezeket a játékokat a mobiltelefonokon is. Természetesen ezzel nem tudnak XBOX-minőségű játékokat elérni a mobiltelefonokon, ehelyett inkább a szociális lehetőségeiknek az összekapcsolására összpontosítanak, mint például az Avatarok integrálása, vagy több-képernyős (Multi-Screen) élmények használata. Ez azt jelentheti, hogy a Microsoft új mobilja hasznos kiegészítő lehet egy XBOX360-as konzolnak, például a futtatott játékok bizonyos információit a mobilunk kijelzőjén is megjeleníthetjük.

Azóta történt

Előzmények