A Konami első 3D-s handheld játéka nem 3DS-re jön

Már a 3DS bejelentésekkor tudtuk, hogy a Konami is ott van a platformot támogatók listájában, és nem kisebb játékkal készül, mint a Metal Gear Solid 3 Snake Eater 3DS változata. Azonban most a Konami megerősítette, hogy nem ez lesz az első 3D-s játékuk kézi platformokon. Hanem a Mobile Powerful Pro Baseball 3D ami beépített játékként lesz elérhető a Japánban megjelenő 3D képernyővel szerelt, Android alapú telefonokban.

A 3DS a Sharp technológiáját alkalmazza, amit már néhány távol-keleti készülék is magáénak tudhat, ebből adódik, hogy nem a Nintendo konzolja az első, ezen a téren. Ettől függetlenül valószínűleg a 3DS-nek nem kell tartania ezektől a készülékektől.

Azóta történt

Előzmények