Nyílt világú játékon dolgozik a 4A Games

Oles Shishkovstov, a 4A Games technikai rendezője egy interjúban kikotyogta, hogy most, hogy a vállalat végzett a két Metro játék felújításával, egy vadonatúj projekten dolgozik. Elmondása alapján az új szoftverben ugyan komoly szerepet kap a sztori, de mindezt sokkal kevésbé lineárisan akarják majd elhozni a vásárlóknak, hogy olyan élményt nyújtsanak, amelyre tőlük még nem volt példa. A szakembert kérdezték az Xbox One és a PlayStation 4 közötti különbségekről is – az ő véleménye szerint ugyan tényleg több erőtartalék van a Sony gépében, de nem olyan drasztikus az eltérés, hogy ez komoly gondot jelentsen bármilyen felkészült fejlesztőnek.

4A Games rázva, nem keverve.

A 2005-ben Kijevben létrehozott 4A Games közel 100 fős fejlesztőbrigád, alapítói között szerepel több olyan szakember is, akik a S.T.A.L.K.E.R. grafikus motorján is dolgoztak. A stúdió csak a megalapítását követő esztendőben lett aktív és közel négy évig dolgozott első játékán, a Metro 2033-on, amelyet három évvel később követett a Last Light című fejezet. A vállalat egyike azoknak a cégeknek, akik könnyedén megúszták a THQ kiadó csődjét: a Metro Franchise igen nagy népszerűségnek örvendett, így nem csoda, hogy az első rész és a folytatás jogaiért kisebb aukciós harc ment, amelyet végül a Koch Media (Deep Silver) nyert meg.

Előzmények

  • Metro Redux debütáló videó

    A napokban lesz elérhető aktuális generációs konzolokon és a Steamen a két eddig megjelent Metro játék, ezt a fejlesztők egy debütáló videóval ünnepelték meg.

  • Metro Redux: klasszikus lövölde felújítva

    A Metro sorozat is beáll az aktuális generációra újra érkező játékok sorába, éppenséggel csak úgy tűnik, hogy ezúttal valódi munka van a háttérben.

  • Metro: Last Light - Előzetes

    Hamarosan itt a folytatás, nézzük meg mire is számíthatunk.