Nyáron jön az F1 2020 (PC, XO, PS4, Stadia)

A sorozat legújabb része a tervek szerint július elején jelenik meg.

Ahogy azt sejteni lehetett, idén sem maradunk Forma 1-es játék nélkül, ebben az évben is elhozza nekünk a Codemasters az aktuális szezont rengeteg újítás mellett. Utóbbiakat a csapat az elkövetkező hetekben mutatja majd be részletesen, azonban azt már most tudni lehet, hogy többek között visszatérnek az F2-es versenyek, valamint a két játékos, osztott képernyős lehetőségek, de újdonságként saját csapatot is összeállíthatunk a szezonokban. Mindezek mellett kapunk egy speciális Michael Schumacher Deluxe Editiont, amely azon túl, hogy három napos korai hozzáférést ad nekünk, még a német legendával kapcsolatos tartalmakkal is bővíti az alapjátékot.

Az F1 2020 a tervek szerint július 10-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re, valamint Google Stadia-ra.