Nintendo Switch-re is elérhető lett a The Dark Pictures: Man of Medan

Az antológia sorozat első része már a hibrid konzolon is játszható,

Supermassive Games által fejlesztett The Dark Pictures Anthology sorozata 2019-ben indult a Man of Medan című epizóddal, amely azóta három folytatást és egy VR mellékágat is kapott. A széria PC-n és konzolokon játszható, azonban eddig egy platform kimaradt a sorból, Nintendo Switch-en eddig ugyanis nem játszhattunk a programokkal. Ez a napokban megváltozott, ugyanis az első epizód, a Man of Medan végre debütált a Nintendo hibrid konzolján is, ehhez pedig egy rövid launch trailert is kaptunk a csapattól.

Az új verzó tartalmilag ugyanazt nyújtja, mint a többi gépre megjelent változatok, egy dologban viszont kitűnik a sorból, a Nintendo Switch változat ugyanis 24FPS-sel fut csak.

Előzmények