Nintendo: kifogytunk az új ötletekből

Iwata a Wall Street Journal-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy a mostani E3-on felfedett Wii Music bemutatásával a Nintendo egyelőre az összes innovatív ötletét felhasználta a Wii-vel kapcsolatban.

A rendkívül népszerű, Wii előtagú szoftveráradat közül legutóbb a Wii Fit szedte - és szedi még mindig - a vásárlók százezreit, Iwata állítása szerint viszont az ezen játékok által képviselt ötletekért felelős Shigeru Miyamoto Wii-vel kapcsolatos agyszüleményei mára elfogytak, és a neves japán dizájnernek saját bevallása szerint most új ötleteken kell gondolkoznia.

Mindez az elnök állítása szerint a különféle kiegészítőkre is vonatkozik - itt sem eldöntött még a jövő:

"Az általunk kitalált kiegészítők nagy része már megjelent. Talán kitalálunk majd néhány újat, és ha így lesz, akkor talán el is készítjük majd őket, de jelenleg nem igazán tervezünk újabbakat kiadni" - mondta Iwata.

Megeshet tehát, hogy a Wii Music megjelenését követően már csak a bemutatott újdonságok továbbfejlesztésére fog koncentrálni a Nintendo, ám még így is igencsak szokatlan és meglepő ez a nyilatkozat a kiotói cégóriástól.