NieR: Automata - Megjelenési dátumot kapott a nyugati kiadás

A NieR: Automata az eddig látottak alapján egy kifejezetten élvezetes hack&slash alkotásnak tűnik, bár a premierre várnunk kell még egy keveset. A PC-re és PlayStation 4-re érkező játék Japánban február 23-án érkezik, nemrég pedig megtudtuk, hogy a nyugati kiadásra meddig kell várnunk.

Szerencsére kiderült, hogy az angol változatok érkezéséig nem kell több hónapig türelmesnek lennünk, ugyanis Észak-Amerikában március 7-én jelenik meg a játék, míg Európában március 10-én. Mint korábban megtudtuk, egy sikeres premier után akár Xbox One-ra is megjelenhet a program, reménykedjünk benne, hogy erre tényleg sor kerül.

Előzmények