Nem nagyon törődnek a Switch limitált tárhelyével a külsős fejlesztők

Még az ősz kezdetén merült fel, hogy egyre inkább kell az extra memóriakártya a Nintendo Switch konzolhoz. Eddig egyedül az NBA 2K18 okozott ebből a szempontból kellemetlenséget a maga 25 GB-os kiterjedésével, ugyanis a Nintendo a saját címeit viszonylag kicsire tervezi. Ez jellemzően 2-6 GB-ot jelent, vagyis a rendelkezésre álló 24 GB-os szabadon felhasználható tárhelyen több is elfér.

A Kotaku viszont utánajárt a külsős fejlesztéseknek, ami alapján kijelenthető, hogy az NBA 2K18 sajnos nem elszigetelt eset. Rögtön megemlíthető az LA Noire portja, aminek a digitális kiadása 29 GB-ot igényel, míg a fizikai verzió 14 GB-nyi adatot minimum le fog tölteni a működéshez. A Doom se sokkal jobb a maga 25 GB-jával, míg a fizikai verziónál a 9 GB-os többjátékos módot kell digitálisan beszerezni.


(forrás: Kotaku)

A Resident Evil Revelations esetében a Revelations 1-hez 13 GB-ot kell letölteni, míg a Revelations 2 26 GB-os. Ráadásul bonyolítja a dolgot, hogy a fizikai adathordozón kiadott verzió csak az első részt tartalmazza, a másodikat mindenképpen le kell tölteni. Végül a WWE 2K18 egy igazi atombomba, még a fizikai verzió is 26 GB-nyi adat letöltésével jár.

Valószínű, hogy a külsős fejlesztések nem fognak átalakulni, így aki ezekkel szeretne játszani, gyakorlatilag nem fogja megúszni a microSD szabványú memóriakártya beszerzését. Ezt már a Nintendo is kiemelten ajánlja, hiszen az alapértelmezett tárhely szabad felhasználású, vagyis a játékokon túl az egyéb felhasználói tartalmak is ide kerülnek.

A belsős fejlesztéseknél valószínűleg továbbra is kritikus fontosságú lesz az alapértelmezett tárhellyel való kíméletes bánásmód, így nem pont a hardver ereje, hanem az adattárolóra vonatkozó korlát határozza majd meg a felhasznált tartalom (modellek, textúrák és hangeffektek) minőségét.