Nem lesz túl sok Remastered PS3 játék PS4-re

Jim Raynoldot, a PlayStation Europe elnökét faggatták annak kapcsán, hogy a Last of Us Remastered uralta az előző havi eladási listákat megjelenése után. Jim szerint, ha túl sok PS3-as programot dobnának piacra apróbb változtatásokkal PS4-re, az nem csak a generáció, de a PlayStation 4 megítélését is rontaná, ők pedig azt nem szeretnék. Elmondása alapján nem csak ők, de a többi kiadó is hasonlóan fog gondolkodni: amint több, a generáció képességét kihasználó cím is debütál majd, eljön az a pont, amikor már túl nagy meló lenne egy PS3-as címet átdolgozni PS4-re, hogy ne lógjon ki a mezőnyből, így már majd egyszerűen nem éri majd meg.

Nem lesz túl sok Remastered kiadás PS3-ról PS4-re.

Ryan ugyanakkor megvédte a Last of  Us Remastered kiadását is: szerinte a játék nem nevezhető tipikus PlayStation 3-as címnek. A Naughty Dog a programmal olyan szinten feszegette a generáció és a platform határait, hogy egyszerűen magától értetődött, hogy PS4-re is el kell hozniuk. A Sony mindezektől nem határolódik el pár nagyobb játék portolásától, amennyiben annak "van értelme".

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

  • Hatpercnyi Bloodborne

    Masszív hangulatbombát kínál a Bloodborne párperces játékmenet videója, amelyben a Dark Souls sorozat készítőinek új produktumát láthatjuk mozgásban.

  • Bemutatkozik a Global Soccer Manager

    Lelepleződött a független magyar fejlesztésű program, amelyet mindössze egy ember készített.

Előzmények