Nem áll jól a Smach Z kézikonzol szénája

A Smach Z kézikonzol az egyik legígéretesebb projekt a hordozható, speciálisan játékra szánt PC-k szerelmeseinek, hiszen lényegében a Steam áruházból is képes futtatni a megvásárolt játékokat. A projekt egy darabig jól is állt, nem sokkal korábban elérhetővé váltak a specifikációk is, az elmúlt időszakban azonban viharfelhők kezdtek gyűlni a rendszer felett.

Mint ismeretes, egy ideje a Smach Z tervezői a Rhomb.io tulajdonosával (Tecnofingers) dolgoznak együtt a megfelelő alap biztosítása érdekében. Emiatt is lesz a konstrukció alapja egy AMD RX-421BD SoC APU, amiből készül S500-as tokozású Rhomb modul, valami azonban történt a felek között, ami miatt megszüntették az együttműködést.

A Rhomb.io a saját véleményt már kifejtette, és állításuk szerint direkten sosem volt közül a Smach Z projekthez. A rendszer által használt, S500 rhomb.io Core AMD RX421 jelzésű modul egy különállóan készülő megoldás, amit régebb óta terveznek, és bárkinek elérhető lesz az év végén, ezt tehát nem kifejezetten a Smach Z-hez tervezik. A Rhomb.io tulajdonosa azt is kiemelte, hogy a Smach Z kézikonzol gyűjtésre vonatkozó kampányában közölt leszállítási időkkel sosem értettek egyet, és úgy gondolják, hogy a Smach Z tervezői nem értették meg termék fejlesztésének és gyártásának bonyolultságát.

A nagy kérdés, hogy igazából mi történik most. A Rhomb.io leírása alapján a Smach Z tervezői magukra vannak utalva, persze a beszámoló szerint a válás közös megegyezéssel történt, tehát az sem kizárt, hogy a tervek változtak meg. A pletykák tekintetében már felütötte a fejét a Ryzen és a Vega. Ez a váltás is szóba jöhetne, mivel az aktuális alaplapot valószínűleg nem fejezik be, így mindenképpen több hónapos csúszással kell számolni, és innen már inkább érdemes lenne a Raven Ridge SoC APU-t választani. Valószínűleg az elkövetkező hetekben több információ áll majd rendelkezésre a tervekről.