Need for Speed: infók az új részről

A legújabb epizód a Need for Speed Undercover címet viseli, Riccitiello úr pedig a legfontosabb tudnivalókat is elárulta a játékkal kapcsolatban.

Riccitiello bízik az új részben

Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy az Undercover jóval hosszabb - egészen pontosan kétszer annyi - fejlesztési időben részesül, mint a korábbi részek, ennek hátterében pedig az áll, hogy az Electronic Arts tavaly nyáron úgy döntött, két részre bontja vancouver-i stúdióját, így az eddigi 12 hónapos cilusok helyett két 24 hónapossal tudnak számolni a fejlesztők.

"Szinte kínoztunk egy csapatnyi tehetséges embert Vancouver-ben, ami nehézzé tette, hogy innovációt hozzanak minden évben. Ezek után úgy gondolom, hogy a dolgok jobban működnek majd." - állítja az elnök.

Riccitiello maga is azt mondta, hogy nem volt elégedett a tavalyi epizóddal, a ProStreet-tel, viszont bízik abban, hogy az Undercover sokkal jobb lesz, mint a sorozat legutóbbi felvonásai. Hogy mit is kínál majd az új rész? Ami biztos, hogy központi szerepet kap a történet, ebből kiindulva pedig az sem elképzelhetetlen, hogy küldetés-alapú játékmenetet kapunk az Undercover-rel: az elnök leginkább a 'The Transporter' (nálunk 'A szállító') filmekhez hasonlítja az új epizódot, amiket egyébként ő személy szerint nagyon szeret.

A megjelenés időpontja és a célplatformok egyelőre nem lettek megjelölve, de igen komoly pénzösszeget tennénk fel az összes jelenleg futó platform - november párosításra. A július közepén esedékes E3-on minden bizonnyal több mindent is megtudunk majd a Need for Speed Undercover-ről egy hivatalos bejelentés keretein belül.